A Work-Life Balance mítosza

Létezik egyensúly a munka és a magánélet között?

Ezt az írást a wmn.hu-ra készítettem arról, hogy a mai világban hogyan élhet valaki kiegyensúlyozottan a munka és a magánélet között lavírozva.

Előre lelövöm a poént: csupán egyetlen esetben lehetséges elérni a hőn áhított egyensúlyt: ha a munka az életed. Megmagyarázom, miért. 

Az ősemberek még hordákban élelmet gyűjtögettek, vadásztak. A történészek szerint az átlagos napi munka nem haladta meg a négy órát. Ezt a rövid időt az emberek a törzsükkel és a családtagjaikkal együtt töltötték, csakúgy mint a nap hátralévő részét. A munka az életük integrált része volt, ez volt az életben maradásuk záloga.

Az evolúció, ugyebár, nem kapkod – kíváncsi lennék, hogy az ösztöneink mennyire változtak meg az elmúlt évezredekben? Én még mindig szívesebben járnám az erdőt és a mezőt délelőttönként a barátaimmal. Milyen jó lenne esténként  a családommal lakmározni a tűz körül! Énekelnénk, történeteket mesélnénk, és játszanánk mielőtt kellemes fáradsággal a testemben, elégedetten nyugovóra térnék. Tudnám, hogy ma jó munkát végeztem, hasznos tagja vagyok a hordának, tartozom valahová.

Ehelyett csillogó üvegpalotákban ülünk naphosszat, és a villódzó monitorunkat bámuljuk. Szédítő sebességgel egyszerre legalább tíz csatornán keresztül ömlik ránk az információ.

Miközben a túlterhelt idegrendszerünk multitaskingolni próbál, más-más munkahelyeken a partnerünk és a barátaink szintén hasonlóan küzdenek az elemekkel, a gyermekeinkre pedig vadidegenek vigyáznak egy intézmény falai között.

Nem csoda, hogy a műszak végén már alig várjuk, hogy hazaérhessünk. Egy meghitt családi vacsora, minőségi idő a gyermekeiddel vagy egy világmegváltó beszélgetés a barátaiddal valami klassz helyen, igazi jutalom a napközbeni embertelen szenvedéseinkért.

Mára jutalom lett abból, ami az őseinknek mindennapos volt. Hatalmas szakadék tátong a legtöbb ember életében a tíz munkával töltött óra (számold bele a tömött metrón/buszon/autópályán való munkahelyre utazást is, ami természetesen nem része a munkaidődnek, ezért nem is fizetik), illetve a maradék négy-öt óra szabadidő minősége és mennyisége között.

Hiába látod a makulátlan kinézetű anyukát a reklámban, amint mosolyogva vacsorát tálal a gyönyörű és szintén mosolygó családnak, te mégis fáradtnak és leharcoltnak érzed magad estére. Az apuka a tévében egymillió dolláros mosolyt villant a huncut kisfiára, miközben a kertben játszanak, de te elgyötört arccal érsz fel az omladozó belvárosi lépcsőház negyedik emeletére este nyolckor a túlórázás után – lift nincs.

Mennyire reális elvárás a társadalomtól, hogy kimagasló szinten teljesítsünk a munkánkban és a magánéletünkben egyaránt, amikor a kettő ennyire eltávolodott egymástól?!

Te is elvárod ezt magadtól? Miért?

Ez olyan, mintha egy Forma–1-es kocsival akarnád megnyerni a Dakar rallyt. Vagy mintha tűsarkú cipőben és kisestélyiben indulnál egy maratoni futóversenyen a győzelemért.

a teljes cikket a wmn.hu-n tudod elolvasni: klikk!