hová lett a munka öröme?!?

apple-podcas-ctaspotify-cta

a műsor megtalálható a youtube-on és számos más ismert podcast lejátszón is. ínyenceknek pedig itt a vegytiszta RSS feed.

Aki nem veszíti eszét bizonyos dolgok láttán, annak nincs mit elveszítenie. Egy abnormális szituációban éppen az abnormális reakció jelenti a normális magatartást.

Viktor E. Frankl

Amikor teljesen kiégve, az életközepi válságom csúcsán pszichológushoz fordultam, akkor a nagy kérdésem a következő volt:

Velem van a gond vagy a környezetemmel?

Illetve tudtam, hogy mindkettővel, de kíváncsi voltam az arányokra. Ha velem van a baj, akkor hiába megyek el egy másik munkahelyre dolgozni vagy költözök külföldre, ugyanúgy szarul fogom érezni magam. Önmagam elől nem menekülhetek.

És valljuk be magunknak: mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy nem vagyunk elég értékesek vagy elég jók ahhoz, hogy teljes életet éljünk!

Ironikus, de ebben az sem segít, hogy az elmúlt két évtizedben a könyvesboltok polcai megteltek önsegítő könyvekkel. Ez azt az üzenetet közvetíti, hogy nekünk kell önmagunkat fejleszteni, megváltoztatni a hozzáállásunkat, és ezáltal MINDENT IS elérhetünk – amit csak akarunk.

Ebben benne van a 21. századi nyugati kultúra jelmondata: „Mindent megtehetsz” csak akarni kell. De ez nem elég, mert nemcsak mindet megtehetsz, de meg is kell tenned mindent! Nehogy már te ne utazz el a Machu Picchu-ra szelfizni! Nehogy már neked ne legyen olyan alakod, mint egy photoshopolt professzionális sportolónak, aki nap 6 órát edz és dietetikusok állítják össze az étrendjét, amit a személyes chef-je minden nap organikus alapanyagokból frissen készít!

Látom az instagramon, hogy a Cilike is milyen jól néz ki Ibizán én meg itt rohadok az irodában és szorítja a hasam a kedvenc gatyám, amit az utóbbi fél évben egy kicsit kihíztam a stressz-zabálás miatt. Egyértelmű most már, hogy velem van a gond. Hiszen „minden lehetséges” – másnak is sikerült! Ez azt jelenti, hogy én egy LOSER vagyok, egészen biztos. Ezt nem tudom megbocsátani magamnak.

Attention economy

A mai világunkat az jellemzi, hogy a figyelmünk lett a legértékesebb árucikk. Ezzel kereskednek a médiacégek (igen a google meg a facebook is ide tartozik). Kihaló félben van a klasszikus értelemben vett újságírás, a független hatalmi ág, ami hagyományosan elszámoltatta a politikusokat például, hogy garantálja az egyensúlyt. Helyette tartalomgyártás van, bloggerek, vloggerek, influenszerek és podcasterek 😉

Minden túl van nyomva. Túletetés, túlingerlés. Az immunrendszer nem látja a veszélyt, nincs kívülről érkező ellenség. Mi magunk toljuk túl magunknak a szociális médiát, imádjuk a dopamin löketet, amit kapunk mikor egy új piros kis pöttyöcske jelzi, hogy valaki kedvelte az általunk megosztott „tartalmat”. A tech cégek kihasználják az emberi természet adottságait, és úgy tervezik a platforjaikat, hogy biztosan megnyomják a gomjainkat. Az elfogadásra és a csoportba tartozásra való törekvés genetikailag kódolt mindannyiunkban. Ez az egyik legfontosabb túlélési ösztönünk, hiszen nélküle nem élnénk túl.

Gondolj bele, hogy egy újszülött mennyire kiszolgáltatott! Ráadásul az összes létező élőlény közül az embernek van szüksége a leghosszabb időre, hogy önálló egyeddé fejlődjön. De még ez sem ad nekünk autonómiát, hiszen a család, a törzs  nélkül elpusztulnánk a vadonban. Hiába változott meg ez a helyzet a 21. századra, az évmilliós genetikai kódot 20 év képtelen felülírni. Tartozni akarunk valahová, kapcsolódni másokhoz.

Látszólag ezt az ősi igényünket igyekszik kielégíteni a facebook és a millió egyéb közösségi platform, a 15 különböző csetprogram, ami néha egyszerre pityeg a zsebedben hordozott számítógépen.

A produktivitás az új isten

A globalizált, automatizált világunkban robotokkal, algoritmusokkal és olcsó ázsiai munkaerővel kell versenyeznünk. Ráadásul a multinacionális nagyvállalatok folyamatos növekedést ígértek a részvényeseiknek ezért egy fenntarthatatlan rendszert építettek ki. Folyamatosan új – vagy újnak tűnő – szolgáltatásokat, termékeket kell a piacra dobni a lehető gyorsabban. Remek példa erre a fast fashion: március első felében a 80-as évek a divat, de áprilisra már tuti a 90-es évek fogja reneszánszát élni, úgyhogy vedd meg a legújabb kollekciót, igen olcsó! Csak 200 bangladesi alulfizetett munkásnak kellett meghalnia ezért.

Ma már nem érték valamilyen szolgáltatást fenntartani és fokozatosan javítani. Nem, disruption kell minden iparágba! Mint az uber aki fenntarthatatlan árversennyel nagy piacot szerzett és kiszorított sok hagyományos szereplőt a személyszállítás piacáról, viszont közben 10 milliárd dollár működési veszteséget hozott össze három év alatt (2016-2018 forrás) És ezért rajonganak ma a befektetők, nem a fenntartható, a növekedésen kívül egyéb értékeket is szem előtt tartó vállalatokért, akik például fontosnak tartják a dolgozóik jólétét.

Ebben a környezetben egyre többet kell dolgoznunk, pedig logikus lett volna arra számítani húsz évvel ezelőtt, hogy a computerek majd megkönnyítik a munkánkat. Ahhoz hogy többet tudjunk dolgozni – ugyanannyi pénzért persze – a produktivitásunkat jelentősen fejlesztenünk kell. Az amazon raktáraiban a dolgozókat megfigyelik, és aki túl sokszor megy wc-ra azt elbocsájtják.

Nincs többé lehetőség az üresjáratokra. Nem lehet csak úgy merengeni és gondolkodni egy probléma megoldásán. Multitaskingolni kell (amire egyébként az emberi agy képtelen – ami történik az hogy gyorsan ugrál a figyelmünk több feladat között, ami rendkívüli módon megterheli az idegrendszerünket, ráadásul visszavet bennünket a vadállatok szintjére, akinek folyamatosan minden idegszálukkal a környezet rezdüléseit kell figyelniük a túlélés érdekében. Így nem lehet alkotni, kreatívnak lenni. Ez maga a visszafejlődés.

downtime is not a bug, it is a feature for human beings

A tétlenség nem egy rendszerhiba az embereknél, hanem a rendszer nélkülözhetetlen alapeleme

A legszofisztikáltabb produktivitási segédeszközök, rendszerek „segítenek” nekünk ma abban, hogy egy computer szintjén képesek legyünk minél több feladatot elvégezni – lehetőleg egyszerre.

Így viszont nem jut időnk hátralépni kettőt és elgondolkodni azon, hogy vajon erre az egészre mi szükség is van?

Remélem mostanra nem vettem el teljesen a kedved az élettől! Hogyan érzel az eddig leírtakkal kapcsolatban? Figyelj egy percre belülre és mond el magadnak, mit érzel!

A gyógyulás első lépése az elfogadás. Képesnek kell lennünk a dolgokat olyannak látni és elfogadni, amilyenek. Bátornak kell lennünk, hogy megengedjük magunknak a negatív gondolkodást, mert ez hozzájárul a probléma megértéséhez. Azt viszont nem engedhetjük meg magunknak, hogy a negatív gondolataink meghatározza a jövőképünket!

A fent röviden vázolt kulturális környezet jelenleg a norma. A kimondatlan szabály, hogy e szerint kell élnünk és fogyasztanunk. Mindenki ezt csinálja. Az a pár remete, aki meg elvonult a világtól biztosan bolond, igaz?!

Hogy a kiégés járványként terjed a nyugati világban? Nem gond, felírunk valami gyógyszert, aztán tessék minél hamarabb visszaállni a sorba!

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy erre nemet mondjunk.

Tudod te, hogy mi van, de nincs elég bátorságod kimondani. Ad egy bizonyos biztonságot, hogy teljesíted mások vágyát. Mindenki küzd ezzel a problémával, nem csak te.

Feldmár András

A változáshoz természetesen nem elég a világunkat hibáztatni, viszont el kell fogadni a jelenlegi helyzetet és meg kell tudni bocsátani önmagunknak!

Mindig azt a példát hozom fel, hogy amikor a tűzbe dugjuk a kezünket, akkor az elviselhetetlen fájdalom az egészséges reakció, ami arra ösztönöz minket, hogy azonnal kivegyük a kezünket a lángokból. Ezért nem kell önmagunkat ostorozni.

Felnőttünk, miénk a felelősség. Mihez kezdünk most? Továbbra is megteszünk mindent azért, hogy a környezetünk elfogadjon minket, miközben ehhez arra van szükség, hogy elnyomjuk a legbensőbb vágyainkat, hogy letagadjuk az ösztöneinket, hogy eltemessük a valódi egyéniségünket?

Ha én nem vagyok önmagamért, ha én nem harcolok azért, amit legbelül tudok, hogyha nem képviselem a saját érdekeimet, ha a saját vágyaimat nem mondom el, akkor soha nem tudom meg, hogy ki a barátom, és ki az ellenségem. Ezt nagyon nehéz felfogni, mélyen megérteni, mert ijesztő. Ami ijesztő és igaz, azt nem akarjuk tudni.

Feldmár András

A beilleszkedés és az elfogadás között óriási különbség van. Legtöbbször úgy tudunk beilleszkedni egy csoportba, hogy annak normái szerint viselkedünk. Esélyt sem adunk nekik, hogy a valódi énünket elfogadják, hiszen elnyomjuk azt – éppen az elfogadás érdekében. Ez teljesen nonszensz, ráadásul önmagunk ellen elkövetjük ezzel a legnagyobb bűnt: mi sem fogadjuk el önmagunkat.

Ősi ösztön, hogy félünk a kiközösítéstől, hiszen az régen a halállal volt egyenlő. Nagyon sebezhetőnek érzi magát az ember, amikor teljes valóját felvállalva kiáll a közösség elé. Rettegünk a szégyentől, a nyilvánosság előtt megsemmisüléstől, a visszautasítástól.

Hogy akkor miért fontos mégis, hogy a garantáltan ránk váró kudarcok ellenére önazonosak maradjunk, és magunkat felvállalva törekedjünk értékes emberi kapcsolatok kialakítására?

Mert csak így van esélyünk változást hozni a világunkba. Ezt a saját, egyéni szintünkön kell elkezdeni, és garantálom, hogy ha nekünk sikerül változni, akkor a környezetünk is el fog kezdeni. Olyan ez, mint amikor bedobsz egy kavicsot a tóba és az hullámokat generál.

Tehát fókuszáljunk arra, hogy mi hogyan tudunk változtatni a saját hozzáállásunkon?  A mi felelősségünk, hogy autentikusak legyünk és úgy találjuk meg a helyünket a világban. Egy kiégés, egy válság remek lehetőséget biztosít arra, hogy újra kezdjük. Ez itt most egy nagyszerű lehetőség. Akarsz vele élni?

Most hogy elég bátrak voltunk elfogadni az őszinte narratívát a környezetünkről és megbocsátottunk magunknak azért, mert a tűzbe tartott kezünk rettenetesen fájt; próbáljuk meg picit jobban megvizsgálni, hogy milyen területekre kell fókuszálnunk az életünkben.

Az élet olyan, mintha 5 labdával kéne zsonglőrködnünk állandóan. James Patterson szerint folyamatosan a levegőben kell tartanunk a munkát, a családunkat, az egészségünket, a barátainkat és az önazonosságunkat. A munka egy gumilabda – ha leejtjük, akkor visszapattan. A másik négy labda viszont üvegből van…

A főnökeink elhitették velünk, hogy a munka az életünk. Nem elég ma már csak melózni valahol. A karrier is olyan 20. századi csökevény. Ma az önmegvalósítást kell jelentse a munka – a jelenleg narratíva szerint. Önkéntes rabszolgák lettünk, akiknek az élete középpontjába a munka került.

Pedig az az egyetlen terület a fent felsoroltakból, amit könnyen helyre lehet hozni. Ne engedjük, hogy a munka miatt a házasságunk, a baráti kapcsolataink, az egészségünk is leromoljon. Ne adjuk fel önmagunkat a termelékenység és a fogyasztás oltárán! Túl sok ilyen példát látunk a környezetünkben, nem igaz?

Összeállítottam egy teljes mértékben személyre szabható egyéni programot, melynek keretében kb. 5 alkalom során kielemezzük, átbeszéljük a klienseimmel, hogy ők mitől lesznek boldogok a munkában és hogyan tudják megvalósítani az ezirányú céljaikat. Ez rettenetesen sokat tud segíteni, ha valaki éppen a váltáson gondolkodik, de nem igazán tudja, hogy merre induljon – vagy nem mer elindulni. Ha érdekel, akkor írj és foglalj egy első, ingyenes skype konzultációt! andras pont b kukac gmail pont com

Bán András

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s