fantasztikus, hogy mennyire ott van a topon az élet. mindig megfelelő időben eléd teszi a következő leckét. velem is így történt most.
a podcast közösség zárt facebook csoportjában (gyere oda te is, ha még nem csatlakoztál!) a napokban kérdeztem a csapattól, hogy milyen inspiráló podcastokat hallgattak a nyáron?
az egyik hallgató belinkelte a biznisz boys podcast extra epizódját, amelyben Pál Zoltán ad interjút. az ő storyja röviden az, hogy kb. 16 éves kora óta vállalkozik, és idén bekerült a legsikeresebb 30 év alattiak 30-as toplistájába a forbes magazinnál.
érdemes meghallgatni magát a podcastot, mert van az üzleti sikereinél és a lean managementnél egy sokkal érdekesebb vonal is a történetben. ez pedig, hogy néhány éve majdnem halálos kimenetelű motorbalesetet szenvedett, és a látását átmenetileg elveszítve megvilágosodott miközben a mentőt várta kétségbeesetten.
rájött, hogy nem biztos, hogy megérte az egész fiatalságát a munkának szentelni, mert így nem sokat ér az élet. engem itt kezdett el nagyon inspirálni az egész ügy, de sajnos a beszélgetés visszakanyarodott abba a mederbe, hogy az idei 100 millió forintos árbevételből hogyan és mikorra lesz meg az 500 millió. felmerült persze a korai nyugdíj meg a passzív jövedelem ötlete is, de ezt a részt már nem nagyon fejtették ki az egyébként tényleg érdekes adásban.
nem bírtam magammal és a bennem lakó halottnak a kóccsal, virtuális tollat ragadtam, és jól odakommenteltem:
a kezdetek óta nagyjából követem a biznisz boys-okat, bár nem hallgattam végig az összes adásukat. szerintem nagyon ügyesen reprezentálják magukat a magyar podcast szcénában, sokat lehet tőlük tanulni ez ügyben. Adrián [az egyik biznisz boy, aki ezt az interjút készítette – a szerk.] ráadásul csendes tagja ennek a zárt csoportnak is (hello!)
azt hiszem, hogy a bboys és a haC hallgatóinak van egy elég nagy közös halmaza. valaki egyszer azt írta nekem, hogy ha nagyon túl van hajtva, akkor halottnak a Coach-ot hallgat, ha meg produktív akar lenni akkor a biznisz boys-t.
ez egy vicces visszajelzés, de engedjétek meg, de én egy picit többet látok bele ebbe a storyba (amiről röviden privátban értekeztem is Adriánnal).
szerintem a jelenlegi bb hallgatókból lesznek a későbbi haC hallgatók, a kiégettek, a megromlott mentális vagy fizikai állapotú túlhajszolt, csalódott emberek, akik az utolsó leheletükig hajszolták a siker receptjét – amit az ajánlott részben Pál Zoli is bemutat.
mert ugyan mi a biznisz abban, hogy 16 éves koromtól 33-ig halálra dolgozom magam, hogy utána utazgathassak a világban – ha túlélem a motorbalesetem/crohn betegségem/a korai infarktusom vagy a depressziómat? Ki fogja visszaadni a fiatal éveket? a felelőtlen felfedezés, a hibázás, a rossz döntések és az átbeszélgetett hosszú éjszakák korszakát?
miért az éves árbevétel a siker mértékegysége? vagy hogy melyik magazin melyik listáján jelenünk meg? ….
ezzel az egésszel nem célom a biznisz boys podcast-ot elítélni, mert alapvetően csupán az a helyzet, hogy más irányból, más élettapasztalattal és életkorral közelítjük meg a problémát. viszont onnan, ahonnan én nézem elég veszélyesek lehetnek azok az üzenetek a 20-as éveikben járó motivált fiataloknak, amik például ebben az interjúban is elhangzanak.
persze én sem tanultam az öregek hibáiból soha, akik a saját szenvedésük árán szerezték meg a mindennél értékesebb tudásukat.
ez is az élet rendje fiatalok, menjetek és fedezzétek fel a világotokat, de ne feledjétek, hogy abban nem csak biznisz van meg pénz, hanem még millió más élmény, ami ezeknél sokkal értékesebb és már 40-50 évesen nem beszerezhető. pénzért sem…
vajon mennyire van (nincs) értelme ilyen kommentcunamit indítani a közösségi médiában? egyébként a haC podcast közösség zárt csoportjára jellemző érzékenységgel, kulturált hangnemben Adrián tök korrektül reagált az aggodalmaimra.
ez az írás most azonban nem erről szól. engedtessék meg, hogy magamtól idézzek! ki kell emelnem ezt a részt:
miért az a siker mértékegysége, hogy melyik magazin melyik listáján jelenünk meg?
a sors már másnap rákényszerített, hogy pontosabban megválaszoljam a bennem gyanús erőteljességgel mocorgó kérdést. kaptam egy hallgatói emailt: ” ma a forbes.hu-n volt egy cikk, ami arról szólt milyen podcastot érdemes hallgatni. így találtam meg a műsorod. nagyon tetszik, és a podcastod kihozta belőlem, hogy visszajelzést adjak amolyan köszönet képpen a szombati pihenős/ unalmas napom feldobása miatt.”
hirtelen megszédültem a sorokat olvasva. a pulzusom és a vérnyomásom felszökött, rettentő izgatott lettem. iszonyat furcsa érzés volt. ez volna siker íze? ez a fémes valami a számban?
önvizsgálatot kellett tartanom
most akkor sikeresebb lettem ettől a forbes ajánlástól, mint a cikk megjelenése előtt? egyébként meg bort iszok és vizet prédikálok? csak irigy voltam a sikeres fiatal üzletemberre és/vagy a méltán sikeres BB podcastra?
a miértek környékén kezdtem el keresni a választ. miért kezdtem el ezt az egész podcastot? miért csinálom?
a podcastolás nem csupán terápia és tanulás nekem, hanem segítség azoknak, akik hasonló cipőben járnak, mint én, illetve a vendégeim. sokunknak felszabadító hallani, hogy nem veled van feltétlenül a gond, hogy nem vagy egyedül, más – kívülről sikeresnek látszó ember vagy a melletted ülő kollégád – is pontosan attól szenved, mint te. erős küldetéstudat vezérel, szeretném a stigmát eltűntetni a mentális egészség kapcsán. fontosnak tartom, hogy erről minél többen minél többet beszéljünk. hiszek abban, hogy ettől mindenkinek csak jobb lesz.
mindig nagyon jól esik egy hallgatói levél, egy bíztató, elismerő komment vagy egy 5 csillagos értékelés az ituneson. nagyon hálás vagyok nektek érte, köszönöm.
de vajon azért esik jól a pozitív visszajelzés, mert ebből a nárcisztikus, grandiózus énem jól belakmározik és felsőbbrendűnek érezhetem magam másoknál? hajszolom-e azért az elismerést, mert legbelül, mélyen értéktelennek érzem magam és ez segít csak túlélnem időről-időre?
némi befelé tekintés után azt kell mondjam, hogy nem érzem magam különlegesebb egyénnek attól, hogy a forbes-ban pozitív értelemben írtak a podcastomról. tudjátok mit érzek? félelmet. félelmetes így kiállni a legfájóbb gyengeségeimmel a nagyközönség elé. és minél többen írnak róla, minél több ember megismeri a történeteimet, na annál félelmetesebb az egész. de úgy gondolom, hogy megéri, mert ez vezet el a célomhoz, hozzád, ahhoz, hogy igazán mélyen, őszintén tudjak kapcsolódni a sorstársaimhoz.
szóval erős félelem lett úrrá rajtam, amikor megláttam a forbes cikket. az a fajta félelem, amit akkor érzel amikor hosszú vágyakozás után végre rászánod magad életed utazására, felülsz a repülőre, becsatolod magad és a gép elemelkedik az aszfaltról.
kis időnek el kell telnie, hogy érezzem a siker ízét. mert ez az ajánlás szerintem tényleg tükrözi azt, hogy jó úton járok. hogy képes vagyok értéket adni másoknak, még akár profi újságíróknak is. segít nekem eljutni még több emberhez, ami nagyon sokat jelent számomra.
annak is örülök, hogy a forbes ajánlója nem a hallgatási statisztikák alapján készült, hanem szubjektíven, hiszen egyébként soha az életben nem kerültem volna be semmibe – ellentétben a biznisz fiúkkal, akik nálam sokkal nagyobb közönséggel sokkal ügyesebben kommunikálnak.
még néhány fontos szó az irigységről: gyerekkorunktól verik belénk, hogy ne legyünk irigyek! az nagyon csúnya dolog ám! ezért abban a pillanatban, amikor rajta kapjuk magunkat a bűnön, azonnal elnyomjuk az érzést, a gondolatot.
szeretném egy picit árnyalni a képet! amikor van valamink, amire nincs feltétlenül szükségünk, másnak viszont nagyon és mi nem adjuk oda – na az tényleg nem szép.
viszont nem szabad kiirtanunk az irigység érzését az életünkből, mert nagyon sokat segíthet nekünk. hogyan? figyeljünk magunkra, amikor valamire, vagy valakire irigyek vagyunk!
könnyen lehet, hogy amikor én irigy vagyok a kedvenc stand up-osomra, akkor az azt mutatja nekem, hogy szeretnék én is jó lenni abban, hogy egy nagyobb közönséghez tudjak hatásosan beszélni.
amikor irigy vagy az ismerősödre, hogy milyen jó melója van, akkor lehet, hogy te magad is olyan munkát szeretnél, igaz?
vagy irigykedve figyelem, hogy a másik podcast mennyire ügyesen építi a hallgatói közösségét, akkor az arról szól, hogy én is szeretnék hasonlóan jó munkát végezni azon a területen.
ezek az irigykedések kijelölik számunkra a fejlődési utakat. ne utáljuk azt, akire irigyek vagyunk, hanem legyünk nekik hálásak, hogy megmutatták, mi mit szeretnénk elérni.
ha esetleg irigy vagy a 30/30-as lista tagjaira, akkor nézz magadba te is és derítsd ki, hogy miért szeretnél azon a listán szerepelni? mit áldoznál fel a cél érdekében? mit adna ez neked?
köszönöm a figyelmed. kérlek oszd meg ezt valakivel, aki fontos neked, ha tetszett!
halottnak a coach 