ifjú titán koromban néhány hónapig az mti-ben dogloztam a biztonsági szolgálat jeles tagjaként. általában a recepción ültem, fogadtam a látogatókat, belépő kártyákat adtam. volt egy hét azonban, amikor a teher portára osztottak be, helyettesíteni kellett valakit, aki szabadságra ment.
az első dolgom volt megkérdezni a főnöktől, hogy mik az elvárások, mit kell csinálni? hamar világossá vált, hogy nagyon egyszerű és unalmas feladatom lesz: be kell engedni a teherautókat a sorompón és fel kell írni a naplóba a rendszámukat. ennyi.
én viszont tovább kérdezősködtem:
– és minden teherautót engedjek be vagy van valami lista, amin szerepelniük kell?
– nem, minden egyes autót engedj be, aki csak be akar jönni! – volt az utasítás.
leokéztam a dolgot, és elkezdtem internalizálni a tanultakat. arra jutottam, hogy ha minden egyes autót be kell engednem, csak legyen felírva a rendszám, akkor tulajdonképpen a sorompó nyitogatása teljesen fölösleges művelet.
ennek szellemében beültem a kis kalitkámba és kitártam a sorompót, hadd jöjjenek csak egész nap!
amikor a főnököm rájött, hogy délelőtt végig nyitva van a sorompó, akkor óriási lebaszásban részesített. pedig szerintem tökéletesen elvégeztem a feladatomat.
mi ebből a tanulság? sok van, de amire szeretném kihegyezni ezt az írást, hogy mindannyian másképpen viszonyulunk az elvárásokhoz.
gretchen rubin 4 tendenciát különböztet meg a könyvében.
- fenntartó – készségesen megfelelnek mind a külső, mind a belső elvárásoknak
- kérdésfeltevők – minden elvárást megkérdőjeleznek, és csak akkor felelnek meg, ha az a véleményük szerint indokolt
- engedelmeskedők – készséggel megfelelnek a külső elvárásoknak, a belső elvárásokkal kapcsolatban azonban nehézségeik támadnak
- lázadók – egyaránt ellenállnak minden külső és belső elvárásnak
érdemes tudni, hogy milyen emberekkel dolgozol együtt és hogyan fogalmazhatsz meg elvárásokat vele szemben. a fenntartók és az engedelmeskedők elsőre a megtestesült álomnak tűnhetnek egy vezető szempontjából, de ők sosem fogják megkérdőjelezni, hogy az adott utasításnak van-e értelme. kevés az esélye, hogy ők javítanak valamit az adott munkamódszereken, folyamatokon.
egy lázadónak ellenben semmilyen utasítást nem tudsz adni. ha ő nem akar egy meetingre elmenni, akkor az egyetlen esélyed, ha ismerteted vele a tettei lehetséges következményeit. elmesélheted, hogy ezen a meetingen szokott az igazgató mindig érdeklődni az alkalmazottak hogyléte felől, és a jövő vezetőit mindig azok közül választja ki, akik jó benyomást tesznek rá a beszélgetés során. azt viszont egy szóval sem mondhatod neki, hogy jelenjen meg a meetingen, mert akkor tuti elveszted őt.
a kérdésfeltevőknek meg bizony el kell magyarázni, hogy mit miért. be kell mutatni az átfogó helyzetet és értelmes célokat kell meghatározni, amiket magukénak tudnak majd érezni.
fekete öves kérdésfeltevőként nemcsak azért nem szeretek engedelmeskedő főnök keze alatt dolgozni, mert mindig ideges lesz rám a sok kérdés miatt és azt hiszi lázadok, hanem mert ők gondolkodás és kérdezés nélkül továbbadják a parancsot föntről lefelé a szervezetben. semmilyen értéket nem adnak ezzel hozzá a történethez.
erre a linkre kattintva egy 5 perces kvíz segítségével kiderítheted, hogy te melyik csoportba tartozlol (vigyázat, angol!)
halottnak a coach 