ha még nem hallgattad meg az összes epizódot, esetleg csak nemrégiben találtál rá a műsorra, akkor nehéz eldönteni, hol is kezdje az ember. ebben próbáltam segíteni azzal, hogy összeírtam, mely adások álltak különösen közel a szívemhez ’19-ben. van benne némi háttér info is.

tudom, hogy nagyon gyengén szólnak a kezdeti műsorok. sem megfelelő technikám, sem tudásom nem volt ahhoz, hogy jót alkossak. egyszerűen elkezdtem csinálni a legalapvetőbb háztartásban is megtalálható eszközökkel. az indulásnál fontos szempont volt, hogy ez a szerelemprojekt ne kerüljön nekem pénzbe. a mai napig ingyenes eszközöket használok, bár a két dinamikus mikrofon és a tascam felvevő bekerülési értéke bizony kiad legalább 100 000 forintot.

nagyon hálás vagyok Lehinek az irodai huszárok és a szín folt cafe showrunnerjének, aki nem csupán meghívott a népszerű műsorukba, hanem elképesztő mennyiségű technikai segítséget is nyújtott nekem. türelmesen tanítgatott és ad tanácsot a mai napig. nagyrészt ennek köszönhető, hogy elviselhetővé fejlődött a hangminőség.
van azonban egy nagy akadály, amit nehezen tudok leküzdeni. mivel stockholmban töltöm az év nagyobb részét, a felvételek jellemzően a skype-on keresztül készülnek. a haC egy interjú podcast, így a legtöbbet a vendégeim beszélnek, akiknek sajnos nem tudom kontrollálni a környezetét, a technikai feltételeit. ha még van is egy jó mikrofonjuk, akkor is a skype tömörítésén keresztül jut el hozzám a hangsávjuk. a legszebben hangzó adások úgy készülnek, hogy az interjú alanyaim valami profibb eszközön rögzítik a saját hangsávjukat és azt elküldik nekem. ennél többet a távolból sajnos nem tudok tenni. mindig azzal nyugtatom magam, hogy ha van elég tartalmas az adás, akkor így is értéket teremtek a hallgatóimnak – lásd heti agymosó podcast Feldmár Andrással!

ez volt az első teljes évem a halottnak a coach podcasttal. összesen 38 epizódot jelentettem meg 2019-ben, de a számozás elkezdett totálisan összekutyulódni valahol a 10. rész környékén. akkoriban magamra vettem némi nyomást az adások hosszát illetően és azt gondoltam, hogy az 1 óra 20 perc már elfogathatatlan maratonnak számít, így kísérleti jelleggel kettévágtam az epizódot. azután jöttek az EXTRA adások, a bonus és Q&A meg mindenféle egyéb számozatlan és hülyén számozott részek (lásd a 24,9-et). próbáltam következetes lenni a sorszámokkal, de elbuktam ezt a harcot.
a kedvenc epizódjaim azok, ahol én is kapok valami különlegeset. természetesen mindegyik interjúból tanulok, de Anitáék esetében az átlagosnál is többel gazdagodtam. egy igaz barátság szökkent szárba a megismerkedésünk után.

ebbe a sorba tartozik a Józsival készült interjút is. az eredeti 4. epizód még 2018 decemberében jelent meg, viszont 2019 nyarán egy ismétlést adtam ki, amiben mr. D összefoglalja a beszélgetés végén, hogy mi minden változott az életében az elmúlt fél évben. nagy kedvencem ez az adás:
itt is sokkal többet kaptam egy érdekes emberi történetnél. Józsival összebarátkoztunk és ő is rengeteget segített nekem. elkészítette a logokat például.

a haC podcast alapötlete szerint hétköznapi hősöket mutatok be, mert az ő fejlődési útjukhoz sokkal jobban tudok kapcsolódni, mint az Elon Musk féle munkamániás szupersztárokéhoz – ahol csak a sikert és tündöklést látjuk távolról. az év legjobban tisztelt hőse nálam Zoli volt, aki jemenben, távol a családjától próbál a lehető legközelebb kerülni önmagához, és a szeretteihez. a 16. részt mindenképpen ajánlom meghallgatásra!
azért volt idén két ismert vendégem is. mindketten tagadják, hogy írók lennének, pedig több könyvük is megjelent már.
ez egy best of válogatás, ezért hülyeség lenne az összes epizódot felsorolni. zárom is a listát egy különleges interjúval, ahol én voltam a magyar tudományos akadémia kutatási interjújának az alanya. a téma: a svéd bizalmi társadalom összehasonlítása a magyar rendszerrel. szigorúan szubjektív, de ezt nem hagyhattam ki. nagy port kavart a beszlgetés, picit el is ragadtattam magam benne.
volt még sok rész, amit szerettem, bocsánat, ha valaki hiányolja az interjúját a felsorolásból. mindenkinek nagyon köszönöm, aki szerepelt. ha te is kedvet kaptál, akkor a kontakt menüpontból tudsz írni nekem.
kérlek írd meg kommentben, hogy neked melyik volt a kedvenc részed és miért!
iratkozz fel a halottnak a coach podcastra a kedvenc lejátszódon és ne felejtsd el sok csillagal, illetve szép szöveggel értékelni az itunes-on!
a műsor megtalálható a youtube-on és számos más ismert podcast lejátszón is. ínyenceknek pedig itt a vegytiszta RSS feed.
nagyon köszönöm a sok támogatást, a leveleket. 2020-ban folytatom a munkát!