büszkeség van! április 19-én indul az ericsson magyarország belsős podcastja, nem vagy egyedül címmel.
kb. két hónappal ezelőtt talált meg a svéd cég képviselője, hogy szeretnének készíteni a dolgozóiknak egy sorozatot, amelyben a kényszerű távmunka és a járvány okozta mentális kihívások megugrásában segítenének a majd’ 2000 magyar alkalmazottnak. ez a projekt ráadásul egy pilot is, amit siker esetén követni fognak a külföldi branch-ok.

mindig is célom volt növelni a munkámmal okozott pozitív hatást, ráadásul végre adódott egy lehetőség, amikor ezért még pénzt is akartak adni nekem. ez win-win for me-me, úgyhogy nagy izgalommal elfogadtam a felkérést, hogy fejlesszek műsort.
eredetileg 5 epizódot rendeltek, de menet közben már annyira népszerű lett a cégen belül az ügy, hogy 8 rész készült végül.
a sorozat három részében a cég pszichológusával beszélgetek a krónikus stresszről, a rezílianciáról és a járvány lélektani hatásairól. a többi epizódban pedig olyan HAC jelleggel kitárgyaljuk a cég alkalmazottaival, hogy milyen kihívásaik vannak és hogyan élik meg?
a műsorvezetés feladata is rám jutott, így már az elején éreztem, hogy kevés leszek egyedül az összes feladathoz. nem haboztam sokáig, bevontam a projektbe Sándorfy Adriánt – őt ismerhetitek a biznisz boyz méltán népszerű magyar podcastból -, akinek van egy brocasterz nevű cége ahol már több nagyhírű brandnek is készítenek műsorokat.
Adriánék magukra vették a technikai oldalát a munkának: stúdió, főcím, zenei arculat, vágás és általános bábáskodás.
ismeretlen partnerrel ismeretlen mély vízbe ugrottam, de hamar kiderült, hogy itt gyönyörű úszkálás van. a brocasterz-ben egy nagyon jó partnerre leltem és az ericssonos közreműködők is fantasztikusak voltak.
ismertek már, tudjátok, hogy eléggé rendszerkritikus vagyok – főleg a nagyvállalatokkal kapcsolatban -, de a felvételek alatt többször leesett az állam, amikor az ericssonosok a cég kulturájáról meséltek. egy nagyon klassz cégbe kaptam betekintést, ahol nyilván vannak nehézségek, de azokat igyekszenek közösen megoldani és nem félnek beszélni az érzéseikről.
az utolsó epizódban kénytelen voltam szembe dicsérni a vezérigazgatót, mert annyira őszintén és sebezhetően mesélt arról, hogy fogalmuk sem volt, hogyan kezeljék a válságot, de mégis együtt kitalálták és sikeresen megoldották. úgy éreztem magam, mint egy kis bérnyaló, de tényleg megindított, ahogy beszélt a nehézségekről.
nagyon szeretném megmutatni nektek a kész podcastet, de egyelőre csak az alkalmazottaknak elérhető. amint változik a helyzet, azonnal jelzem!
én már rágom a döntéshozók fülét, hogy erre tényleg büszkék lehetnek és nem mellesleg employer branding szempontból sokat nyerhetnek az üggyel.
ha te is kedvet kaptál egy minőségi céges employer branding podcastet készíteni, akkor írj bátran egy emailt nekem!
tényleg, mi is az az employer branding? bullshit-e vagy sem?
hallottad már az erről készült korábbi HAC epizódot?
