Óvoda-e a munkahely?

#vendégposzt “GA” tollából, aki molekuláris biológus

amennyiben te is szeretnéd – akár név nélkül – megosztani a kiégés-felépülés történeted vagy a munka világával kapcsolatos megvilágosodásod részleteit, írj a halottnakacoach@gmail.com email címre! köszönöm – andrás


“Tisztára, mint az oviban!” – sóhajtotta grimaszolva a főnököm egy hétfő délelőtt.

Egy kétórás, rendszeres megbeszélésen ültünk, hogy sínre tegyük a hetet. Összegyűjtött tennivalóim a nyitott füzetemből néztek fel rám, a bögrémben meleg tea – készen álltam a menetre. 

Mégis feszített valami – a megbeszélés előtt rendeltem egy pizzát, ami vélhetően a megbeszélés közepén érkezik majd, és készpénzzel kell kifizetnem. Igen, készpénzzel. Emlékszünk még rá, hogy mi az? Bizony, így jár az, aki annyira kapkod és siet, hogy telefonhívással rendel pizzát, nem online. A bögrém mellett hevert az előre kikészített mennyiségű, ódivatú pénzeszköz.

Photo by Mockup Graphics on Unsplash

Vicces, hogy taxihoz meg épp ellenkező módon lehet ma Budapesten hozzájutni. Hiába csak évente kétszer kell… azon két alkalommal garantáltan nincs élő ember, aki felvenné a telefont. Beszéltem már robottal – és nem talált nekem taxit.

Legutóbb már a bájos robot hang sem jelentkezett, többszöri újratárcsázásra sem. Kénytelen voltam letölteni az applikációt, regisztrálni, amitől mintegy varázsütésre ott is termett egy taxi.

Na de vissza a pizzához: azt még mindig meg lehet rendelni pillanatok alatt egy telefonhívással, csak épp fizetni nem lehet. Rest ember kétszer fárad, ugye – bár, amikor két félkész ppt fölül, három e-mail megválaszolása közben, telefonon hadartam csak el az igényeimet, nem éreztem magam épp restnek. Mindegy.

Amikor csörgött a futár, jeleztem a kollégáknak, hogy két percre kirohanok. Mivel épp véletlen egy gondolatmenet végén is voltunk, egyik kolléganőm felállt, hogy akkor ő meg csinál magának gyorsan egy kávét. Még valaki felállt pisilni.

Ebben a pillanatban sóhajtott fel a főnököm, és hasonlította működésünket egy óvodai intézményhez. 

Valójában igaza volt. Az óvodában is szembe kell nézzenek a felnőttek azzal a kellemetlen helyzettel, hogy az általuk szervezett programok közepén egy vagy több renitens résztvevő kikéredzkedik a mosdóba – és ahogy az oviban, egy munkahelyen sem szoktak ettől visszatartani senkit. A népszokások ebben a vonatkozásban valóban egyezést mutatnak – olyan a munkahelyen, mint az oviban.

Ott és akkor azonban ez a nagy igazság nem ugrott be, agyamban egyszerűen csak kigyúlt a vörös fény. Visszafordultam az ajtóból tiltakozni. Kulturált hangnemben a normális anyagcsere folyamatokra hivatkoztam, amelyek nem csak az ovisokban, de a felnőttekben is lezajlanak. Felzaklató tény lehet, de még a legtöbbet túlórázó munka-megszállottak sem tudják kinőni őket.

A tudomány szerint egy átlagos felnőtt 6-8 alkalommal pisil egy nap, de még a 10 is _normális_. (forrás: Medical News Today) Azaz éjjel 6-8 óra alvással számolva, amit a túlnyomó többség kényelmesen kibír pisilés nélkül, a maradék 16-17 óra ébren töltött időben durván 2-3 óránként normális pisilnünk. De még a másfél óránkénti (!) pisilés is normális.

Azaz a matek azt diktálja, hogy ha a kétórás megbeszélés előtt nem kellett közvetlenül pisilnem, és nem is mentem el – megelőző jelleggel –, akkor simán rámjöhet a megbeszélés alatt. Pont, mint az oviban, bábjáték vagy körtánc közben, tényleg semmi különbség nincsen.

Márpedig legtöbbször a megbeszélés előtt nem sikerül még a mosdóba sem kitérőt tennem, mert az utolsó pillanatokban épp azokat az e-maileket válaszolom meg helyette, amiket még tegnap kellett volna. Vagy a múlt héten, de ugye akkor meg még az előző heti tüzet oltottam.

És ahogy az oviban, a munkahelyen sem mindegy pisi ügyben, hogy nő vagy férfi vagyok-e: egészséges embereket vizsgálva egy tanulmány arra jutott, hogy hasonló korú és testtömegű nők és férfiak esetében a nők gyakrabban pisilnek. Azaz: ugyanannyi elfogyasztott innivalót a nők több részletben visznek el a mosdóba – vagy megint másképp szólva: gyakrabban pisilnek, de egy-egy alkalommal kevesebbet, mint a férfiak. (forrás: The Journal of Urology)

És még nincs vége! A helyzet még nehezebb lehet azok számára, akik a munkanapot kávé (vagy tea) koffein tartalmával szeretnék felturbózni. A koffein ugyanis diuretikum – azaz felgyorsítja normális anyagcsere folyamatainkat, azaz gyakrabban kell pisilnünk a fogyasztásuk után! (forrás: Healthline)

Mindjárt kiderül, hogy te is hátrányos helyzetű vagy, igaz? Én teázó nő vagyok, üdv a klubban.

Persze ez az egész agymenés arra a feltételezésre épül, hogy iszom eleget. Ügyesebbek az iváson is spórolnak időt – mert ha nem megy be, nincs is ami kijöjjön, ugye. Tedd csak fel a kezedet, ha már halasztottál el ivást azzal, hogy legalább akkor nem kell annyit pisilned…! Naugye. Te, a munka zászlóvivője, az időmenedzsment királya, királynője, te!

De hát teljesen érthető. A 327 olvasatlan levél és a többszörösen befoglalt naptárak között ingázó irodai hősöknek hogyan is lehetne az első gondolata az ivás? 

(Huhh, ha neked mégis az, mihamarabb kérj segítséget: https://www.anonimalkoholistak.hu/)

Zárásul halkan megjegyezném, hogy a pisi hosszas és rendszeres tartogatása nem csak egy praktikus időgazdálkodási módszer, egyben hatékonyan tudsz vele egy tátongó gödröt is ásni magad alá: idővel kitágul a hólyagod, aztán akkor tényleg állandóan kell majd… Higgy nekem, I’ve been there, done that. 

És biztos vagyok benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Legalább hárman vagyunk…! Egyszer egy kolléganőm is kifakadt, hogy állandóan pisilnie kell, szinte egész nap tartogatja. Egy kollégám pedig az egyik 11 órás megbeszélést tartotta fontosnak azzal indítani, hogy mártíromságát elénk tárja: neki bizony reggel óta nem volt ideje kimenni. 

Ha itt is klubtag vagy, és folyó ügyeidet mégis szeretnéd visszaterelni a komfort zónádba, ím megosztom veled A Titkot. Orvosi tanács, én meg csak egy laikus molekuláris biológus vagyok, de megpróbálom szó szerint és érthetően tolmácsolni: menj ki FÉL-EGY ÓRÁNKÉNT pisilni, KÉT HÉTIG. 

Photo by CHI CHEN on Unsplash

Működik. Hólyag megnyugszik, regenerálódik. 

Egész addig, míg megint rá nem fekszel az időgazdálkodás nevű projektre.

Ne! Inkább tegyél Te is azért, hogy a munkahelyed olyan legyen, mint egy óvoda! Menj pisilni, amikor kell!

itt kommentelhetsz

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s