102. “elvették tőlem Magyarországot” | fapados exodus Ágoston Lászlóval [podcast]

vendégem Ágoston László bariton opera énekes, kultúrszervező, a Moltopera társulat alapítója és vezetője, marketing szakértő és az egyik legismertebb magyar közéleti blogger.

a 2018-as országgyűlési választásokat követően kényszerűen elhagyta az országot, londonba költözött. a svéd-, dán-, norvég- és finn nagykövetség által neki adományozott jószolgálati nagyköveti cím – ironikus módon – már angliában érte.

idézet a fapados exodus című könyvéből:

“Hogy volt-e honvágyam? Mindig.

Egy olyan, évekkel ezelőtti Magyarországra, ahol sok minden még elképzelhetetlen lett volna, amire ma már csak legyintünk.

Mondjuk, ez a honvágy az utóbbi időkben addig is megvolt bennem, amíg otthon éltem.”

izgalmas beszélgetést rögzítettünk, amelyben beszélünk a honvágyról, a magyarság tudatról és a külföldre költözésről.

hivatkozások:

agostonlaszlo.hu

könyve

tovább

099. egy félresikerült sabbatical tanulságai [podcast]

ha kell egy kis olaj a quiet quitting tüzére, akkor mindenképpen hallgasd meg ezt az epizódot!

vendégem Rétháti Zoltán, aki már szerepelt a műsorban 2019. májusában a 016. még egy esély – amikor a segítő már nem segít tovább c. epizódban.

akkor megtudhattuk róla, hogy egy gyerekkori majdnem végzetes baleset túlélése arra ösztönözte, hogy segítővé váljon. a menekültügyet választotta hivatásaként, ahol sikeres nemzetközi karriert futott be.

élt és dolgozott többek közt indonéziában, egyiptomban és jemenben. a legutóbbi beszélgetésünk során éppen a jemeni kiküldetését tervezte megszakítani egy sabbaticallal, hogy feltöltődjön, átgondolja az életét és ismét együtt lehessen a budapesti családjával, kamasz gyerekeivel.

2022. nyarán újra találkoztunk és arról faggattam, hogy hogyan sikerült felépülnie a kiégésből, bejött-e a sabbatical év, hogyan hatott a covid világjárvány a nemzetközi segítők munkájára és hogy milyen kalandokban volt része bejrútban, cipruson és pakisztánban?

megoldásokat keresünk a beteges fogyasztói társadalom kihívásaira.

tovább

[podcast] 060. többszöri újrakezdés a nulláról

a mai vendégem Bogi életútja eléggé eseménydús, sok mindenen keresztül ment már. mesél mély depresszióról és felépülésről, többszörös újrakezdésről. nagyon sokat költözött ide-oda a világban. erdélyből – londonba, majd onnan vissza 6 év után, később ingázás new york és london között 2 éven át, majd fél év a francia alpokban síszezonban, aztán hazaköltözés, lenyugodni vágyás. akkor jött egy ismeretlen ismerős aki végül svédországba hívta. 21 évesen került el erdélyből, most 32. nagyon sok minden van a “zsákjában” és ezekből pakol ki nekünk gyöngyöket ebben a duplának számító epizódban. fogadjátok szeretettel!

adásnapló:

  • elvágyódás erdélyből
  • irány london
  • pr-osként pincérkedés és az első pofon az élettől
  • az őrangyalok munkába állnak
  • au pair-kedés chelsea-ben és a második pofon
  • az első angliai karácsony: pénz és munka nélkül zokogás a hóviharban
  • érdemes-e a büszkeségünk miatt nem feladni?
  • kiegyensúlyozott évek, kialakul egy jó közösség
  • új munkahely és kiégés a semmittevéstől
  • Seasonal affective disorder – Wikipedia
  • beüt a szerelem – vissza erdélybe
  • szép remények és csalódás
  • irány a mélység – klinikai depresszió
  • megvilágosodás
  • ne félj A kérdéstől!
  • az eljegyzés felbontása
  • egzisztenciális válság és megvilágosodás
  • fordulópont: kiállni önmagunkért
  • vissza a nagyvilágba: újrakezdés
  • melyik önismereti út a helyes?
  • guruk és lózungok
  • road trip amerikában, új szerelem
  • ingázás london és new york között
  • a kapzsiság és a kapitalizmus legjava
  • hol szeretnél családot alapítani?
  • kizsákmányoló nyugat – rideg svédek
  • a nem-normálisok között a normális az nem normális
  • messiás-szindróma a párkapcsolatban
  • még egy pofon – nem ilyen lovat akartam!
  • a lista: mit fog elkerülni Bogi a jövőben?
  • a kiegyensúlyozott szerelem svédországban van és nem a gyomorban
  • mi hiányzik svédországban?
  • hol van az ideális világ és milyen az?
  • konklúzió

iratkozz fel a haC hírlevélre!

haC podcast közösség fb csoport

minden egy helyen: banandras.hu

048. hol vagy a helyeden?

vendégem Bea már sokat látott és ez a beszélgetés nagyon közel áll hozzám. hogy miért?

hadd idézzek a leveléből:

“‘87 decemberében disszidáltam a barátommal Svédországba. Én még 19 éves sem voltam akkor. Hatalmas élmény volt! De rengeteget változott az élet és a társadalom azóta. Kb. 15 éve erzem, h nem elég nekem az ami ott meg tudok élni. Nem anyagilag, hanem emberileg. Azóta dolgoztam azon, h eljöjjek onnan. 1,5 éve, hogy elköltöztem Izraelbe, Tel Avivba. Bátran mondhatom: nem bántam meg!”

adásnapló:

  • disszidálás svédországba 87-ben
  • a transzgenerációs élmények hatása az életünk nagy döntéseire
  • bezzeg régen még a kerítés is rénszarvas kolbászból volt
  • betagozódás a svéd társadalomba
  • kiégés stockholmban egyedülálló bevándorló anyaként
  • suicid gondolatok a metróban és az erkélyen
  • svédországban betérni zsidónak
  • megdöbbentő felfedezés a család származásáról
  • milyen érzés rátalálni a gyökereidre?
  • a svéd empátia nem létezik?
  • a svéd kultúra megszokhatatlan oldala
  • SAD
  • ijesztő gyermekvédelem svédországban
  • hogyan húzd ki magad a gödörből professzionális segítség nélkül?
  • rossz viszonyban elveszíteni az anyukádat – bűntudat
  • mit tanult Bea önmagáról a kiégésnek köszönhetően: világmegváltás!!!
  • velem van a baj vagy a világgal?
  • senki sem mindenható – még a milliárdosok sem
  • mi a legnagyobb érték? a pénz?
  • miért nem volt jó svédországban?
  • 12 év munka az izraelbe költözésen
  • 50 évesen új hazát keresni a gyermeked hátrahagyása mellett
  • minek annyit tervezni?
  • a héber nyelv tanulása egy never ending story (bli szof)
  • izrael a cionizmus és a bevándorlás
  • mit jelent magyarnak lenni?
  • egy kevert nemzeti identitás szépségei
  • önazonosság és kiteljesedés

018. haC: kellett a pénz! – Tóth Árpád

a műsor megtalálható a youtube-on és számos más ismert podcast lejátszón is. ínyenceknek pedig itt a vegytiszta RSS feed.

Tóth Árpáddal beszélgettem, aki a szempillantás podcast háttérembere, az egyik műsorvezető férje, civilben pedig egy informatikai kft ügyvezetője.

Árpi emel

témáink:

  • hogyan került el hősünk egy kelet-magyarországi kistelepülésről budapestre
  • hogyan kényszerült rá, hogy 21 évesen már főállásban dolgozzon
  • hogyan vezetett ez oda, hogy 30 éves korára teljesen kiégjen?
  • mindeközben kétszeres magyar bajnok versenytáncos lett
  • hogy jött rá, mi számít az életben leginkább?
  • milyen a magyar vállalkozói kultúra?
  • miért jó, ha a magad ura vagy?
  • eltérő személyiségek és értékrend az alapítók közt.
  • kell-e a hobbidból megélni?
  • külföldön felnőtt magyarok

linkek:

“018. haC: kellett a pénz! – Tóth Árpád” olvasásának folytatása