work/life balanszírozás szülőként

a kis dolgozó szobámban ülök és a billentyűzetet püfölöm. nagyon megnyugtat a laptopom elegáns, minimalista dizájnja, egy pillanatra elhiszem, hogy minden olyan egyszerű az életben, mint a munkám. ez a pár négyzetméter azt sugallja a skandináv letisztultságával, hogy elég csak a funkcióra és a feladat elvégzésére koncentrálni. semmi nem zavarhat meg ebben a környezetben. nem csak akkor leszek majd elégedett, ha elvégzem a munkámat, hanem közben is flowban vagyok. itt minden olyan felemelő. alkotok, kapcsolódom emberek ezreihez és ezáltal legyőzöm a halandóságot, az elmúlást.

ekkor átkiabál a lányom a szobájából: “papa, gyere puzzle-ozni!”. hirtelen kizökkenek az alkotás áramlatából és emiatt majdnem ráförmedek. veszek egy mély levegőt és végül nem barmolom le a gyereket, hanem szomorú arccal, lágyan elmondom neki, hogy dolgoznom kell. sokat. nem tudok vele most játszani. 

sokszor érzem a vágyat, hogy kapcsolódjak vele, hogy együtt legyünk a pillanatban, hogy kitörölhetetlen jó emlékkel égjek az emlékezetébe. ez volna a valódi, hús-vér örök élet, ami az idők végezetéig folytatódik generációról-generációra, ahol ugyan szépen lassan felhígul a génállomány, de a lelkem, a világlátásom darabkái évszázadokig élhetnek tovább.

mennyivel egyszerűbb a munka világában eligazodni, mint az apaságban. a minimalista, letisztult kis stúdióm tökéletes ellentéte a gyerekszobának, ahol állandósult a káosz. 

a munkámban számokkal lehet mérni a sikert, érthetőek nagyjából a szabályok. na de szülőként? 

majd jön a élet-főnököm és az éves értékelés során átbeszéli velem a tavaly kitűzött apai céljaimat? pontozza a teljesítményem? kijelöl improvement area-kat? action plan készül a gap-ek áthidalására és után követik a fejlődésemet? tréningre küldenek, ha szükségem van rá? a fizetésemelésemmel számszerűsítik, hogy mennyire voltam jó szülő? küzdhetek a hónap dolgozója, akarom mondani hónap apukája címért? mit kell ahhoz tennem, hogy az én fényképem mosolyogjon az iroda falán? hogyan leszek a legjobb apa?

és különben is, mivel teszek a legjobbat a gyerekemnek? ha úgy állok az életéhez, mintha az elsőszámú feladatom az lenne, hogy egy 17 évig tartó karnevált szervezzek neki? színleljem, hogy az élet kizárólag móka és kacagás? vagy inkább éljem a felnőtt életem, amiben kitüntetett helye van neki, csakúgy, mint a szívemben? 

tovább

nem vagy egyedül | az ericsson magyarország podcastje

büszkeség van! április 19-én indul az ericsson magyarország belsős podcastja, nem vagy egyedül címmel. 

kb. két hónappal ezelőtt talált meg a svéd cég képviselője, hogy szeretnének készíteni a dolgozóiknak egy sorozatot, amelyben a kényszerű távmunka és a járvány okozta mentális kihívások megugrásában segítenének a majd’ 2000 magyar alkalmazottnak. ez a projekt ráadásul egy pilot is, amit siker esetén követni fognak a külföldi branch-ok. 

ericsson hu

mindig is célom volt növelni a munkámmal okozott pozitív hatást, ráadásul végre adódott egy lehetőség, amikor ezért még pénzt is akartak adni nekem. ez win-win for me-me, úgyhogy nagy izgalommal elfogadtam a felkérést, hogy fejlesszek műsort. 

tovább

de hogy jó ez a válság nekem vagy a világnak? | kanapé körkapcsolás 👑 podcast

1 hónapot töltöttünk önkéntes izolációban a feleségemmel és a 8 éves lányunkkal stockholmban.  

nagyon furcsa lett a világ a koronavírus-járvány miatt. rengeteg új érzést és gondolatot voltam kénytelen intenzíven megtapasztalni rövid idő alatt. nagy szükségem volt egy kis önreflexióra és arra, hogy kitekintsek a világra, mi folyik itt? ez egy gyors keresztmetszete a fejemnek 2020. április 14-én. 

témák, amiket érintek az adásban: 

  • szorongás, félelem, veszteség 
  • OK-e éreznem, amit érzek? 
  • kihívások, nehézségek és ezek enyhítése 
  • svéd vs. magyar reakció a járványra 
  • miért szégyelje magát a liberális kapitalizmus és a piacgazdaság? 
  • mi a legnagyobb trilemma ma?
ezekből kell kettőt választania a döntéshozóknak a járvány miatt

linkek:

David Kessler and Brené on Grief and Finding Meaning

vice cikk a 30 rezsimről

a trilemma és más érdekes kilátások – future crunch írás 

banandras.hu

a műsor megtalálható a youtube-on és számos más ismert podcast lejátszón is. ínyenceknek pedig itt a vegytiszta RSS feed.

hová lett a munka öröme?!?

[HIBRID COACHING] a személyre szabható programomban (a coaching, az önismereti tréning és a tanácsadás ízlés szerinti keveréke) néhány alkalom során kielemezzük, átbeszéljük, hogy te mitől leszel elégedett a munkában, a hétköznapjaidban és hogyan tudod megvalósítani az ez irányú céljaidat. foglalj egy skype konzultációt ahol megismerkedünk és megbeszéljük a közös munka kereteit! andras.b@gmail.com | rólam itt olvashatsz bővebben

miért nem csak te vagy felelős a válságodért?