067. a diákok kiégése és a követelmény-erőforrás modell [podcast]

a műsor vendége Jagodics Balázs pszichológus, a Szegedi Tudományegyetem oktatója, aki jelenleg doktori disszertációját írja. kutatásában a tanárok és a diákok kiégését, motivációját vizsgálja.

egy holland modellel dolgozik (job demand-resource theory – követelmény-erőforrás modell). ennek a lényege, hogy azonosítja azokat a tényezőket, amik munkahelyi környezetben a kiégéshez vezetnek (pl. stressz, érzelmileg megterhelő helyzetek, munka mennyisége, visszajelzés hiánya, konfliktusok, stb.). emellett pedig feltárja az erőforrásokat is, amik a kiégés ellen hatnak (pl. a személynek fontos területen a fejlődés megélése, autonómia, döntéshozás, kontroll, támogató felettes és kollégák, stb.). ami egy viszonylag stabil eredmény, hogy nem a követelmények mennyisége jósolja be legpontosabban a kiégést, hanem a két oldal aránya: ha van elég erőforrás, akkor leterhelőbb munkahelyen is van védettség a kiégéstől. azért nagyon hasznos ez a keret, mert rögtön arra is rámutat, hogy egy munkahelyi környezetben miken lehetne változtatni, hogy jobban érezzék magukat az emberek.

disszertációjának témája pedig, hogy ezt az eredetileg munkavállalóknál használt modellt lehet-e alkalmazni diákoknál? hetedikes diákoktól egyetemistákig megvizsgáltunk több mintát, és röviden az a konklúzió, hogy igen.

témáink:

  • miért lesz valaki pszichológus vagy coach?
  • mi a kihívás a pszichológiai kutatásokban?
  • miért fölösleges klónozni a gyermekeinket?
  • ikervizsgálatok
  • egy iskolapszichológus tapasztalatai
  • hány órát “dolgozik” egy középiskolai diák
  • kiéghetnek-e egyáltalán a diákok?
  • miért fontos diagnosztizálni a gyereket, ha gond van?
  • hogyan kutatják a diákok kiégését?
  • mi az a követelmény-erőforrás modell?
  • a munkahelyi és az iskolai kiégés összehasonlítása
  • mire van szükség ahhoz, hogy ne égjünk ki?
  • mitől lesz egy iskola vagy egy munkahely “kellemes”?
  • mit tegyünk, ha a gyerekünk vagy mi magunk kiégtünk?
  • mikor tudjuk, hogy sulit vagy munkahelyet kell váltani?
  • mire figyeljünk oda szülőként?
  • fertőző-e a kiégés?
klikk a képre és indul a lejátszás a spotifyon!

linkek:

film: three identical strangers (netflix) 

könyv: Edith Eva Eger: A döntés

iratkozz fel a haC hírlevélre!

csatlakozz a haC podcast közösség fb csoporthoz!

ADNI JÓ – legyél te is mecénás! patreon.com/halottnakacoach

[podcast] 058. elrontják a mosolygós tanárnőt?

ebben az epizódban egy motivált fiatal középiskolai tanár mesél arról, hogy milyen nehéz beilleszkednie a tanári karba és a rendszerbe. vajon sikerül-e a diákoknak vagy az idősebb tanároknak elrontani a lelkes, tisztaszívű és a gyerekek érdekeit szem előtt tartó pedagógust?

egy korábbi adásban már foglalkoztunk a magyar tanárok és diákok életével a covid és az egy hétvége alatt varázsütésre bevezetett digitális oktatás kapcsán. itt meghallgathatod: érettségi és ártalomcsökkentés a “digitális oktatás” kapcsán

iratkozz fel a haC hírlevélre!

haC podcast közösség fb csoport

minden egy helyen: banandras.hu

044. ez feedback és nem dícséret

ez egy kliensemmel történt coaching ülés vágatlan változata, amit a hozzájárulásával osztok meg a hallgatókkal. Éva magántanár és nehézséget okoz neki megdicsérni a diákjait. ennek az okait próbáltam megérteni és praktikus tanácsokkal segíteni őt. ez nem egy terápiás megbeszélés, hanem tanácsadás és minitréning a feedbackkel kapcsolatban.

adásnapló:

  • hogyan tanuljuk meg nem ünnepelni a sikereinket?
  • mi történik, ha nem kapunk megerősítést?
  • mi az a tranzakció analízis?
  • meghalunk, ha nem vesznek tudomást rólunk?
  • miért vesztik el a motivációt Éva diákjai?
  • dicséret kell vagy feedback?
  • hogyan adjunk visszajelzést?
  • mi történne, ha meglátogatna éjjel egy tündér és csodát tenne veled?
  • miért fontos hálásnak lenni?
  • a jövőben történik a változás?
  • hogyan kell másképp viselkedni, mint korábban?
  • kísérlet és naplózás
  • hálanapló
  • miért nem finom a szaros szendvics?

linkek:ingyenesen letölthető hálanapló sablon

coaching: halottnakacoach.hu

kontakt, social media, rólam és minden más: banandras.hu