102. “elvették tőlem Magyarországot” | fapados exodus Ágoston Lászlóval [podcast]

vendégem Ágoston László bariton opera énekes, kultúrszervező, a Moltopera társulat alapítója és vezetője, marketing szakértő és az egyik legismertebb magyar közéleti blogger.

a 2018-as országgyűlési választásokat követően kényszerűen elhagyta az országot, londonba költözött. a svéd-, dán-, norvég- és finn nagykövetség által neki adományozott jószolgálati nagyköveti cím – ironikus módon – már angliában érte.

idézet a fapados exodus című könyvéből:

“Hogy volt-e honvágyam? Mindig.

Egy olyan, évekkel ezelőtti Magyarországra, ahol sok minden még elképzelhetetlen lett volna, amire ma már csak legyintünk.

Mondjuk, ez a honvágy az utóbbi időkben addig is megvolt bennem, amíg otthon éltem.”

izgalmas beszélgetést rögzítettünk, amelyben beszélünk a honvágyról, a magyarság tudatról és a külföldre költözésről.

hivatkozások:

agostonlaszlo.hu

könyve

tovább

097. boreout: a krónikus unalomtól is lehetsz beteg [podcast]

a mai vendégem Zsanett 26 éves.

németországban dolgozott HR-esként 3 évig egy családi vállalkozásban, ahol már hamar észrevette, hogy a nyugdíjas légkör nem tesz jót neki.

a jó fizetés neki sokat számított, mivel az ország legszegényebb régiójából jött, ahol úgy nőtt fel, hogy a szüleinél mindig pár ezer forintokon ment a vita, rengeteg dolgot nélkülözniük kellett. ő másmilyen életet akart. úgy hitte, a pénz boldoggá fogja tenni.

a semmittevésért olyan jól keresett, hogy egyszerűen nem volt képes femondani, egészen addig amíg bele nem betegedett az unalomba.

jelenleg a könyvén dolgozik, amiben ezt a 3 munkaévet írja le, ez segít neki fedolgozni ezt az egészet.

tovább

026. haC: nor-way

ismered azt a viccet, hogy “két coach beszélget a parkban”?

a vendégem Ur Anita az örömterv blog szerzője, coach. a felvétel 2019. júliusában készült az orczy parkban, ahol egy pléden ücsörögtünk és a bizonytalan jövőről, illetve a külföldre költözésről, a változás tudatos megéléséről beszélgettünk. Anita három kisgyerekkel megy norvégiába a férje után, ahol teljesen más körülmények között fognak élni, mint amit eddig megszoktak. mennyire lyukas a suszter cipője? hogyan költözzünk más országba? ez ma mind kiderül.

Anita blogja: https://oromterv.blog.hu/

csatlakozz a haC podcast zárt fb csoportjához, hogy ne maradj le semmiről! https://www.facebook.com/groups/halottnakacoach/

a műsor megtalálható a youtube-on és számos más ismert podcast lejátszón is. ínyenceknek pedig itt a vegytiszta RSS feed.

haC podcast 8. rész: önmegvalósítás a tanyán – Furák Attila

a mai részben megismerhetitek Furák Attilát, aki egykori társával a semmiből tíz év alatt felépítette budapest egyik legnagyobb futárszolgálatát, majd a sikereik csúcsán hátat fordított az egésznek és leköltözött zala megyébe egy zsákfaluba a családjával.

ebben az inspiráló történetben egyebek mellett hallani fogtok az önmegvalósításról, az értékrend fontosságáról, a családról, a közösségépítésről, a minimalizmusról és a munka értelméről.

apple-podcas-ctaspotify-cta

youtube

Attiláékról megtudhatsz többet a facebook oldalukon keresztül: https://www.facebook.com/lajostanya/