nagyon hálás vagyok a hallgatóknak, hogy 2020-ban 145 000 alkalommal letöltötték a a halottnak a coach podcast epizódjait. ez nemzetközi viszonylatban nem egy nagy durranás, de a magyar podcast szcénában sikernek számít.

onnan is érzékelem a népszerűséget, hogy egyre több megkeresést kapok, amelyben valaki ajánlja magát vendégként az adásba.
a haC podcast alapvetően a változásról szól, ahol egyéni felépülés történetekből tanulhatunk érdekes emberekről és a segítségükkel önmagunkról. a legtöbb epizódban hétköznapi hősökkel beszélgetek, akik már végigmentek egy nehéz életszakaszon és megerősödve kerültek ki abból vagy lehet, hogy éppen krízisben vannak.
a vendégeim nélkül az egész adásfolyam semmit sem érne, ezért rendkívül hálás vagyok, amikor valaki azért ír nekem, mert szeretné megosztani a felépülésének a történetét. kérlek továbbra is írjatok bátran, ha úgy érzitek ebbe a kategóriába tartoztok vagy van egy érdekes és a műsor témájába vágó történetetek!
van viszont egy másik csoportja is a jelentkezőknek: akik önmagukat, a szolgáltatásukat vagy a termékeiket szeretnék hirdetni. nem zárkózom el egy üzleti alapú együttműködés elől, de ingyenesen nem fogok senkit és semmit népszerűsíteni. ha szponzorált blokkot szeretnél elhelyezni a haC-ban, akkor kérlek keress meg emailben az ajánlatért!
tovább